Kompakt KOMFORT
teljes belsőépítészeti tervezés / lakberendezés / 36 m2
A kis méretű lakások személyre szabása komoly kihívást jelent mind tervezési, mind kivitelezési szempontból. Az elvárt funkcióknak oly módon kell helyet biztosítani, hogy ne eredményezzen túlterhelt térérzetet. Egy kivételesen kedves házaspár évekkel ezelőtt kért fel idősebb, most pedig fiatalabb fiuk otthonának megtervezésére. Megtisztelő, nagyfokú bizalmuk szinte teljes mértékben szabad kezet biztosított, ennek alapján az igények felmérését követően egyedül vezettem le a folyamatokat. Bár a lakás mindössze 36 négyzetméter, célunk volt egy funkcionális és szellős otthont kialakítása, ami bővelkedik tároló felületekben. Az alaprajzon nem lehetett jelentősen változtatni, ezért a nappaliban egyetlen pengefalat építettünk, – keretet adva a munkaállomásnak – a fürdőszoba szinte használhatatlan elrendezését pedig teljesen újra gondoltam. Számomra a harmónia megteremtésének szerves része, a formák összhangja és a színek egymásba fonódása, mely a különböző helyiségeket között is megjelenik. Az egyedi tervezésű épített bútorokra, illetve a mobiliára is a letisztult vonalvezetés jellemző, viszont mindenhol megjelenik egy – egy apró izgalmas részlet. Az előszoba tükör vertikális dísze szépen rímel a bútorélre ültetett fogantyúkkal, a közlekedő lámpák fekete keretével, az étkezőszékek lábaival és a nappali lámpatesttel. A halszálkában lerakott vinyl padló finoman illeszkedik a rozsda hatású pultokhoz és hátfalhoz, ami a zuhanykabin burkolatát idézi. A színek és minták tesznek igazán lendületessé egy enteriőrt, jelen projektnél ezért esett a választás a mustársárga étkezőszékekre, valamint az egyedi tervezésű és gyártású tapétára. Az ingatlan alaprajzi és műszaki adottságaihoz igazodva, a lehető legtöbb igényt sikerült megvalósítanunk az új otthonban, mely látványosan fiatalos és minden ízében funkcionális.