csak semmi púder, VAGY MÉGIS?
részleges belsőépítészeti tervezés / teljes lakberendezés / 80 m2
Feladatom, egy finom vonalú és elegáns otthon megteremtése volt. Jelen esetben a megvásárolt kész ingatlanból kellett otthont teremtenünk. A kellemes hangulatú, csendes kertvárosban lévő újszerű kétszintes ház alaprajzi elrendezése megtetszett Ügyfelemnek. A földszinten található az amerikai konyhás nappali és egy kis fürdőszoba, az emeleten pedig két hálószoba, egy gardróbhelyiség és egy nagyobb fürdő. Bár a falakhoz nem nyúltunk, az ideális otthon kialakítása érdekében, néhány ponton át kellett tervezni az elektromos kiállások pozícióját és kicserélni a szanitereket, de a legtöbb feladat a bútorasztalosnak jutott. A legnagyobb kihívást a nappali főfalának közepén árválkodó radiátor jelentette, amelyet – a technikai okokat megértve és elfogadva – úgy éreztem, ha látható marad, tönkre teszi a látványt és összhangot. A folyamat során ezért úgy döntöttem, hogy elrejtem egy saját tervezésű álkandallóval. Végül, ami első pillanatra komoly hátránynak tűnt, kiváló adottsággá változott. A célunk, nyugalmat árasztó, igazán nőies enteriőrök kialakítása volt, ahol friss, fiatalos, modern színekkel és berendezési tárgyakkal dolgoztunk. Amikor például a fő hálószoba berendezéssel kapcsolatos szempontokat vettük sorba, a legfontosabbnak a csillogás bizonyult, de hogy ne essünk túlzásba, Philippe Starck szellemszékét terveztem be. A házban lévő rózsaszín árnyalatokat, szürkével és bézzsel ellensúlyoztuk, így kapva harmonikus összhatást. A végeredmény egy üde, izgalmas otthon lett, melynek minden részlete Megbízómat tükrözi.